Kedves Olvasó Gyerekek!
Bugyka egyelőre még egyedül jelentkezik, hiszen Petruschka még a Nagy Víz felett repked. De azt jósolják, hogy húsz perccel hamarabb érkezik az Új Világba, mint azt korábban a repülésjósok megmondták. 18:27-re várjuk (0:27 az Budapesten) a merényletben elhunyt amerikai elnökről elnevezett madárreptetőben.
Bugyka egyébként New York Cityben töltötte 24-ét. Álljon itt néhány sor a vándortól magától:
Idén igen különleges módon, otthonról meglehetősen távol talált Karácsony szent ünnepe. Kedves cimborinámmal, egykori diáktársammal, Zsuval kettesben töltöttük a Szentestét. 7-re a magyar református gyülekezetbe mentünk, majd a Szent István katolikus templomba éjféli misére. Az őrületes városban, ahol Szenteste is tömegek özönlenek, fények villognak, sárga taxik tülkölnek, különösen jó volt betérni a két kis magyar "felségterületre", és magyarul imádkozni, énekelni. A terv eredetileg a Szt. Patrick katedrális volt, de oda a VIP jeggyel érkezőket engedték először, a maradék helyeket pedig a két saroknyi hosszúságban kígyózó sorból töltötték fel. Felültünk egy metróra és átmentünk a magyar templomba. Ez a templom is dugig volt, de legalább nem kellett jegy (csak magyar ajak). És egyátalán nem bántuk meg, hogy itt kötöttünk ki. A végén úgy zengett a Himnusz és a Székely himnusz, hogy azt hittem, hogy Szent István megkoronázását ábrázoló üvegablak az oltár felett megrepedezi. Egyébként az utóbbit a nép spontán kezdte el énekelni, miután a kántor kifelejtette, és elkezdte játszani a Pásztorokat. Most elbúcsúzom, megyek a JFK-re vándortársamért.
Bugyka egyelőre még egyedül jelentkezik, hiszen Petruschka még a Nagy Víz felett repked. De azt jósolják, hogy húsz perccel hamarabb érkezik az Új Világba, mint azt korábban a repülésjósok megmondták. 18:27-re várjuk (0:27 az Budapesten) a merényletben elhunyt amerikai elnökről elnevezett madárreptetőben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.