Itt az autópálya jelentkezik. Most megyünk vissza Las Vegasból az angyalok városába, és előre dolgozunk a blogra. Nem nehéz, mert olyan lassan lehet haladni, hogy akár Bugy is gépelhetné a teksztet.
Tegnap szorgalmasan megnéztük az egész világot Vegasban, egymás közvetlen közelségben megtaláltuk a kis New York-ot, a kis Párizst és sok más csodát. Neonfényerőből többet láttam, mint életemben összesen. Az új városrész azért kicsit másképp néz ki, mint az útikönyvem által is szánalmasnak minősített szállodánk és annak környezete. Vegasban is megtaláltuk a Hard Rock Cafét, ezúttal végre a gigant hamburgerüket is kipróbáltuk. Hát az akkora de akkora volt, hogy én meg sem bírtam enni, ami azért, valljuk be, elég váratlanul ért. Bugy még klubtagságot is vásárolt, ami különböző opciók miatt nagyon megérte, de leginkább azért, mert büszkék lehetünk rá J Ennek a Hard Rock Cafénak mellesleg szólván egy nem szerény szálloda és kaszinó részlege is volt. Ezt a kaszinót választottuk a meggazdagodásunk helyszínéül. :) Végtelen mennyiségű gépecske volt a gyümölcspóker minden elképzelhető és elképzelhetetlen változatával, valamint elég igényes asztalok is voltak. Mondjuk a posztó az nem fenyő zöld volt rajtuk, de ezen felülemelkedtem. Nos, a meggazdagodás az ezúttal elmaradt, de állítólag Vegasban a „have fun” a lényeg, nem a nyeremény. Mostantól a főnök diktál, úgyhogy befejezem a maszekolást.
Kedves Olvasóink!
Welcome to Fabolous Las Vegas! A tegnapi nap valóban nagyon izgalmasra sikeredett. Már kora hajnalban – tizenegykor – elindultunk reggelizni (ekkor ti már a vacsorán is túl voltatok Budapesten), de azon kaptuk magunkat, hogy csak éjszaka értünk haza, pedig csak egy amerikai fánkot ettünk kávéval :) Na jó, később megettünk egy-egy gigahamburgert is. Az étteremben a Petra a vacsora mennyiségét nem tudta feldolgozni, míg én azt a tényt, hogy Britney „Hit Me Baby One More Time” című videoklipjében hordott ruháját láthattam. Sajnos nem nézhettem a szoknyája alá, mert üvegfal mögött volt.
Igazság szerint a nap világos részét azzal töltöttük, hogy Derrick felügyelőt meghazudtoló módon megtaláljuk azt a fényképezőgépet, amit Petra már nagyon régen kinézett, és még Los Angelesben sem lehetett megkapni. Mindenesetre beigazolódott, hogy ami nem található meg Las Vegasban, az nem is létezik. Vegas egyébként egy hatalmas nagy díszlet, ami olyan, mintha egy forgatáshoz építették volna fel a sivatag kellős közepén, aztán elfelejtették volna lebontani. Ez különösen igaz a régi belvárosra, ami teljesen olyan, mintha az ember a ’70-es évekbe csöppenne. De még az ott megforduló emberek is úgy néznek ki, mint akiket az alacsony költségvetésű filmekben lehet látni. A Strip-nek nevezett negyed, az amiről a Petra beszélt, viszonylag távol esik ettől, és szemmel láthatólag a „vendégköre” is különböző.
Az eszméletlen neonparádé és a non-stop szórakoztatás ellenére Petrával hamar megállapítottuk, hogy 2-3 nap után szörnyen elunnánk itt magunkat. Akármennyire is változatos Las Vegas, valahogy mégis minden egy kaptafára van ráhúzva. Arról nem is beszélve, hogy minden annyira töményen tolul az ember érzékeibe, hogy a nem Amerikában felnőtt fácsék hamar rezisztenssé válnak. No de mi nem töltöttünk ott napokat, hanem pont annyit, ami elég volt arra, hogy belekóstolgassunk Vegas bűnös levegőjébe. Az egyszer biztos, hogy Vegas „fun” részét megkaptuk. Én gyakorlatilag attól a perctől kezdve, hogy az első koffein életet csorgatott az ereimbe, hajnali ötig kis túlzással folyamatosan nevettem. Petra is hamar megérezte a rock’n’roll-t, és a szokásosnál is viccesebbeket mondott (pl. azt, hogy ez a liftajtó úgy néz ki, mint egy vészbejárat). A csúcs természetesen a nap végén, hajnalban következett el, amikor is a belvárosban, a lakóhelyünk melletti Golden Nugett Casino-ban még pörgettünk kicsit a rulett keréken. Mérhetetlenül mókás volt együtt játszani megittasodott ötvenes arcokkal. A szomszédom pl. mindenáron magyarul akart tanulni, folyamatosan jegyzeteltette velem a szavakat, és amikor tenni akart, a szalvétáról puskázta, hogy magyarul pirosat vagy feketét mondjon. Tulajdonképpen velünk zárták a rulett asztalt.
Lassan azért zárom soraimat, mert annyi időtök nem lesz a munkahelyeteken, hogy ennél hosszabbat olvassatok. Azért holnap is Lesz Vigasz, mert Hollywood-ba megyünk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.